Indul az Otthoni Energiatároló Program!
2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással szerezhetnek be és telepíthetnek energiatárolót és / vagy hybrid invertert meglévő vagy új napelemes rendszer mellé magán személyek!

Kinek optimális a kiírt pályázat?
A kiírt támogatás elsősorban legalább 10 kWh kapacitású lakossági energiatárolók létesítésére vehető igénybe. Figyelembe véve a jelenlegi piaci árakat a támogatás akár 100%-os finanszírozást is jelenthet.
- Már rendelkezik napelemmel, vagy vállalja, hogy egyidejűleg telepít.
- Az elbírálásnál előnyt élveznek azok, akik bruttó elszámolás alá esnek, illetve akik 2030-ig kiesnek a szaldó-elszámolásból.
- Az 5000 lélekszám alatti településen élők is előnyben részesülnek.
Kik pályázhatnak?
Minden nagykorú magánszemély pályázhat, aki magyar adóazonosító jellel rendelkezik, állandó lakóhelye a beruházás helyszíne, a fejlesztésben érintett lakóingatlanban legalább résztulajdonnal, haszonélvezeti joggal vagy lakáscélú lízingszerződéssel rendelkezik.
A támogatás nem vehető igénybe olyan ingatlan esetében, amely vállalkozás székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelepeként funkcionál, illetve ahol bármilyen gazdasági tevékenység folyik, még kiegészítő jelleggel sem.
Milyen tároló telepíthető a támogatásból?
- Legalább 10 kWh kapacitású (legfeljebb 10 százalékos eltérést megengedő műszaki tűréshatárral), maximum kapacitáskorlát nélkül.
- A meglévő inverter cseréjének esetén pedig legfeljebb 20 százalékos, de maximum 1 kVA eltérést megengedő műszaki tűréshatár lehetséges.
- Új napelem telepítése esetén az inverter maximális teljesítménye 5 kW lehet, az új napelem panelek teljesítménye pedig az inverter teljesítményének legfeljebb 120 százaléka.
Nem nyújtható támogatás olyan természetes személynek, aki
A Napenergia Plusz Program keretében a beruházás helyszínére vonatkozóan a Felhívás megjelenésének napján már érvényes támogatói okirattal rendelkezik. Az RRF-6.2.1-2021 azonosítószámú pályázati felhívás, illetve a Vidéki Otthonfelújítás programban támogatott projektje keretében tárolót létesített.
Jogosultsági ellenőrzése
Nézze meg, hogy jogosult-e az akár 2,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatásra az Otthoni Energiatároló Program keretében. A kérdőív kitöltése nem jár kötelezettséggel. Amennyiben jogosult, szakértő kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot. Nézze meg a 0 Ft-os Önerő csomagajánlatainkat!
Akciós csomag ajánlataink
A csomagjaink teljes körű pályázat írást, tervezést és profi kivitelezést tartalmaznak. FoxESS esetében kültéri TIER1-es energiatárolóval. Egy jól megválasztott csomag esetében az energiatárolós beruházás akár 0 Ft is lehet az Önerő!
Új hybrid Inverter és Energiatároló csomagajánlataink
Ezt a csomagot azoknak ajánljuk, akiknél már van felszerelt napelem, de még nincs energiatároló.

Új FOX-ESS hybrid inverter, energiatároló csomag. Csak az Igényeseknek!
5–12 kW inverter + 11,52 kWh akkumulátor
- 11,52 kWh kültéri TIER1-es Nagy feszültségű Energiatároló (HV)
- 3 fázisú asszimetrikus hibrid inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Akár, 0 Ft (Ennyibe kerül Önnek a beruházás)

Új DEYE hybrid inverter, energiatároló csomag. Okos választás!
5–12 kW inverter + 12 kWh akkumulátor
- 12 kWh -ás alacsony feszültségű Energiatároló (LV)
- 3 fázisú asszimetrikus hibrid inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Akár, 0 Ft (Ennyibe kerül Önnek a beruházás)

Huawei hybrid inverter, energia tároló csomag. A bejáratott márkák híveinek!
5–12 kW inverter + 12 kWh akkumulátor
- Nagy feszültségű Energiatároló (HV), és bővíthető energiatárolás
- 3 fázisú asszimetrikus hibrid inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
a csomagtól függően
FoxESS P3-5-12-SH + EP12 HV Csomagajánlatok
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| Fox i-t 5-12 | 5 kW inverter | 11,52 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
| Fox i-t 6-12 | 6 kW inverter | 11,52 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
| Fox i-t 8-12 | 8 kW inverter | 11,52 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
| Fox i-t 10-12 | 10 kW inverter | 11,52 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
| Fox i-t 12-12 | 12 kW inverter | 11,52 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
DEYE 5-12K-SG05LP3 + ESS-DEYE-SE-F12 Csomagajánlatok
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| DEYE i-t 5-12 | 5 kW inverter | 12 kWh tároló | 2.500 000 Ft | 0 Ft |
| DEYE i-t 6-12 | 6 kW inverter | 12 kWh tároló | 2.500 000 Ft | 0 Ft |
| DEYE i-t 8-12 | 8 kW inverter | 12 kWh tároló | 2.500 000 Ft | 0 Ft |
| DEYE i-t 10-12 | 10 kW inverter | 12 kWh tároló | 2.500 000 Ft | 0 Ft |
| DEYE i-t 12-12 | 12 kW inverter | 12 kWh tároló | 2.500 000 Ft | 0 Ft |
HUAWEI SUN2000-5-12K-MAP0 + LUNA2000-10 kWh Csomagajánlatok
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| Huw i-t 5-10 | 5 kW inverter | 12 kWh tároló | 3 490 000 Ft | 1 090 000 Ft |
| Huw i-t 6-10 | 6 kW inverter | 12 kWh tároló | 3 660 000 Ft | 1 160 000 Ft |
| Huw i-t 8-10 | 8 kW inverter | 12 kWh tároló | 3 690 000 Ft | 1 190 000 Ft |
| Huw i-t 10-10 | 10 kW inverter | 12 kWh tároló | 3 725 000 Ft | 1 275 000 Ft |
Új 3 és 6 kWp-es napelemes rendszer csomag
Ez a csomag azoknak ajánlott, akiknek még nincs napelemes rendszerük.

FOX-ESS TIER1-es csomag, csak az Igényeseknek!
6 kWp napelemes rendszer, 5kW hybrid inverter, 11,52 kWh energiatárolóval
- 6kWp-es TIER1-es napelemes rendszer
- 12 db 500W-os N-type napelem 1961x1134x30 mm
- Szükséges tetőfelület: 29 m2
- FoxESS 11,52 kWh kültéri nagy feszültségű Energiatároló (HV)
- FoxESS5 kW-os 3 fázisú asszimetrikus hibrid inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, Professzionális telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Csomag függő

DEYE TIER1-es csomag, csak az Igényeseknek!
6 kWp napelemes rendszer, 5kW hybrid inverter, 12 kWh energiatárolóval
- 6kWp-es TIER1-es napelemes rendszer
- 12 db 500W-os N-type napelem 1961x1134x30 mm
- Szükséges tetőfelület: 29 m2
- DEYE 12 kWh kültéri alacsony feszültségű Energiatároló (LV)
- Deye 5kW-os 3 fázisú asszimetrikus hibrid inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, Professzionális telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Csomag függő

1 fázisú 3 kWp-es napelemes rendszer, 2,5 kW inverter 10 kWh energiatárolóval
3 kWp napelemes rendszer, 2,5kW Growatt inverter, 10 kWh energiatárolóval
- 3kWp-es TIER1-es napelemes rendszer
- 6 db 500W-os N-type napelem 1961x1134x30 mm
- Szükséges tetőfelület: 15 m2
- Growatt10 kWh teljesítményű Energiatároló
- Growatt 1 fázisú 2,5 kW-os inverter
- Teljeskörű Engedélyeztetés, Professzionális telepítés
- Díjmentes pályázat management
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Csomag függő
FoxESS P3-5-SH + EP12 HV Csomagajánlatok
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| Fox n-i-t 5-12 | 5 kW inverter | 12 kWh tároló | 3.489.000 Ft | 989 000 Ft |
| Fox n-i-t 5-24 | 5 kW inverter | 24 kWh tároló | 4.439.000 Ft | 1 939 000 Ft |
DEYE Csomagajánlatok
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| Deye n-i-t 5-12 | 5 kW inverter | 12 kWh tároló | 3.790.000 Ft | 1 290 000 Ft |
| Deye n-i-t 5-24 | 5 kW inverter | 24 kWh tároló | 4.420.000 Ft | 1 920 000 Ft |
Growatt MIN 2500TL-XH 2,5kw-os inverter, 10 kWh Growatt Ark energiatároló
| Csomag kód | Inverter | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|---|
| Gro n-i-t 2,5-10 | 2,5 kW inverter | 10 kWh tároló | 3.790.000 Ft | 1 290 000 Ft |
A Napelemes csomagajánlatunk a következőket nem tartalmazza:
Optimalizáló, Tűzvédelmi kapcsoló, Napelemes panelek, Mérőhely szabványosítás, teljesítmény bővítés, 10m-en felüli AC/DC nyomvonal építés, Back up kiépítés, Fekvő panel telepítés
Energiatároló csomag
Ezt a csomagot azoknak ajánljuk, akiknél már van felszerelt napelem, de még nincs energiatároló.

Huawei csak energiatároló csomag
Meglévő 1 és 3 fázisú Huawei inverter mellé.
Huawei Battery module LUNA2000, 10 kWh
LUNA 2000 sorozat telepíthető:
- 1 fázisú Huawei inverterek SUN2000-2/3/3.68/4/4.6/5/6 KTL-L1
- 3 inverterek: SUN2000-3/4/5/6/8/10 KTL-M0 / M1
- 3 fázisú hybrid inverterek ideális az aszimetria miatt SUN2000-MAP0
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
Csomag függő

DEYE csak energiatároló csomag, okos választás!
Meglévő DEYE hybid inverter mellé ESS-DEYE-SE-F12
- Alacsony feszültségű Energiatároló (LV)
- Engedélyeztetés, telepítés
Támogatás
2 500 000 Ft
Önerő:
0 Ft (Ennyibe kerül Önnek a beruházás)
Huawei energiatároló csomagajánlat
| Csomag kód | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|
| HUW t 10 | 10 kWh tároló | 2.990.000 Ft | 490 000 Ft |
DEYE energiatároló csomagajánlat
| Csomag neve | Tároló | Bruttó teljes ár | Önerő |
|---|---|---|---|
| DEYE t 12 | 11,8 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
| DEYE t 24 | 23,6 kWh tároló | 2.500.000 Ft | 0 Ft |
Hogy és mikor lehet jelentkezni?
Az Otthoni Energiatároló Programra a pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be a
www.otthonienergiatarolo.gov.hu pályázati portálon keresztül.
A pályázat benyújtásához KAÜ-azonosítás szükséges, amely az alábbi módokon történhet:
- Ügyfélkapu+, vagy
- Digitális Állampolgár (DÁP) azonosítás.
Amennyiben a pályázó nem kíván saját KAÜ-azonosítással eljárni, a pályázatot meghatalmazott személy/ kivitelező nyújtsa be a nevében meghatalmazással.
A program időterve
A pályázat a következő idő tervek szerint történik:
- Pályázat megjelenése: 2026. január 15.
- Pályázatok benyújtásának időszaka: 2026. február 2. 10:00-től 2026. március 15. 17:00-ig
- Igazolási szakasz: 2026. március 16. 10:00-től
a pályázóknak:
- a jogosultságot és a tervezett beruházás műszaki-szakmai tartalmát igazoló dokumentumokat,
- a kivitelezővel kötött vállalkozási szerződést kell benyújtaniuk.
A pályázatok elbírálása során figyelembe veszik a benyújtás sorrendjét és a prioritásokat, mint a szaldóelszámolásból való kikerülés vagy 5000 fő alatti település.
A támogatás kifizetése

Előleg: 1 000 000 Ft
- A támogatói döntés után a Támogató 1 000 000 Ft előleget folyósít a pályázó magánszemély részére.
- Az 1 000 000 Ft-ot a pályázó a kivitelező részére fizeti meg, a vállalkozási szerződésben rögzített feltételek szerint.

Részszámla – önerő rendezése
- A kivitelezés szerint a pályázó a kivitelező által kiállított részszámla alapján teljesíti a támogatási összegét
- az esetlegesen fennálló önerő arányos részét.
Amennyiben a beruházás összköltsége meghaladja a 2 500 000 Ft támogatási összeget, az önerő rendelkezésre állását és megfizetését a pályázónak igazolnia kell.

3. Végszámla – legfeljebb 1 500 000 Ft
A beruházás teljes körű befejezése és készre jelentése után a Támogató a kivitelező által kiállított végszámla alapján, de legfeljebb 1 500 000 Ft összegben folyósítja a fennmaradó támogatási részt a pályázó magánszemély részére.
A pályázó ezt követően rendezi a kivitelező felé a végszámlát.

Önrész
Amennyiben a beruházás teljes költsége meghaladja a támogatás maximális összegét, a különbözetet a pályázó önerőként köteles megfizetni a kivitelező részére.
Az önerő rendelkezésre állása a támogatói okirat kiállításának, illetve a kifizetések teljesítésének feltétele.
Kivitelezés ütemezése
A beruházást a Támogatói okirat hatályba lépésétől számított legfeljebb 24 hónapon belül kell megvalósítani, amely elegendő időt biztosít a tervezésre, engedélyezésre és kivitelezésre.
Miért válasszon minket?

Országos lefedettség

Stabil vállalati háttér

Mivel forgalmazók is vagyunk, teljes garancia a telepített rendszerre

Mivel forgalmazók is vagyunk, teljes garancia a telepített rendszerre
Előregisztráció vagy csinálja meg gyorsan ingyenes előminősítésünket, hogy jogosult-e pályázni.
Töltse ki az alábbi űrlapot!
Mindenben segítünk Önnek, hogy sikeres lehessen az energiatárolása



